search

Hazai

A selejtezőből indulva negyeddöntőzött a szabolcsveresmarti W15-ös ITF-tornán Mihálka Anna, aki így Nagy Adrienn mögött a legjobban teljesítő magyar lett. Az Alfa TI 16 éves játékosának ez volt az ötödik felnőtt tornája, júniusban, Mogyoródon szerezte első főtáblás győzelmét s vele első ATP-pontját is, amelyhez most újabb négyet gyűjtött.

Gy. Szabó Csilla

Bár idén még inkább a korosztályos ITF-tornákon versenyzett Mihálka Anna, azért a felnőtt mezőnyben is kipróbálta már magát, legutóbb Szabolcsveresmarton. A 2025-ös esztendőben ez volt a negyedik W15-ös ITF-tornája, és az első azt követően, hogy júniusban, Mogyoródon, a bolgár Veleva legyőzésével megszerezte első WTA-pontját. Akkor szabadkártyával kapott helyet a főtáblán, amit azonnal ki is használt. A múlt heti hazai utolsó nemzetközi női versenyen a selejtezőből indult, aminek annak ellenére örült, hogy a második fordulón csak egy igen kiélezett csatában jutott túl az orosz Milash-on (6:0, 6:7, 10-8). Az Alfa TI fiatalja szerint a kvaliban nyert két meccs nagyon sokat segített abban, hogy a folytatásban is remekelt.

− Bár az év első felében valóban egyre jobb formában játszottam, augusztus óta ez eredmények formájában nem igazán jött ki – indokolta véleményét Mihálka Anna, aki a héten ismét juniortornán versenyez, mégpedig a ciprusi J100-ason, ahol az első fordulóban 6:1, 6:0 arányban verte hazai ellenfelét. – Hiába ment a tenisz, mivel ez nem társult győzelmekhez, az addig felépített önbizalmamból elég sokat veszítettem. Ezért is örültem jobban a selejtezős indulásnak, úgy gondoltam, így jobban rá tudok hangolódni a feladatra. Ráadásul nemcsak a WTA-pontok fontosak, hanem az ITF kvaliban gyűjthetőek is, hiszen ez utóbbiak segítségével tudok majd külföldön is indulni, ahol ugye nem számíthatok szabadkártyára.

Mihálka Anna fontos tapasztalatokat gyűjtött SzabolcsveresmartonMihálka Anna fontos tapasztalatokat gyűjtött SzabolcsveresmartonFotó: MTSZ

Minden Anna tervei szerint alakult, annak ellenére, hogy a selejtező döntőjében a vártnál hosszabb meccsbe keveredett:

- Az orosz lányt láttam már teniszezni, kívülről mindig úgy tűnt, hogy elég lassú a játéka, ami így is volt, mégis egy hullámzó meccset játszottam ellene. Az első szettben a hosszú gémekből még én jöttem ki jobban, a másodikban azonban kettő-nullás vezetősnél kicsit kizökkentem a teniszemből, és a lapuhuló labdák is neki kedveztek jobban. S bár már ekkor befejezhettem volna a meccset, végül csak tie-breakben sikerült lezárnom a találkozót. Fontos tanulság, hogy a meccslabdákat mindig nyugodtan ki kell használni, nem figyelni arra, milyen lehetőséget is hoz a győzelem, amelynek adott esetben a küszöbén állok. Úgy érzem, megérdemelten nyertem, hiszen én irányítottam a meccset. Nagyon sok önbizalmat adott, hogy a jó játékomnak ezúttal kézzelfogható eredménye is volt. Meg is könnyebbültem, hiszen amiért jöttem, vagyis az ITF-pontokat már be is gyűjtöttem.

A főtábla első fordulójában Annának nem kellett sokáig pályán maradnia, mert 2:0-as vezetésnél egy mesteri ejtését követően lengyel ellenfele megsérült, aki a találkozó feladására kényszerült. Az Alfa TI teniszezője szerint a jó kezdést követően az első szettet valószínűleg hozta is volna, a folytatáson azonban felesleges gondolkodnia, hiszen ő léphetett tovább a második körbe, ahol a ciprusi Andronicou várta. A fiatal magyar pedig egy igen magabiztos 6:2, 6:1-gyel már a negyeddöntőben találta magát.

− Ez volt az idei szezonom egyik legjobb meccse – idézte fel az újabb értékes WTA-pontokat adó találkozót Mihálka Attila és Mihálka Natalija tanítványa. – Jól játszott a ciprusi lány, nem is feküdt nekem a stílusa, de szerencsére sokat hibázott, én pedig nagyon jól védekeztem. Mindig éreztem, hova fog jönni a következő ütése, a hosszú labdameneteket pedig én nyertem. Nem tagadom, nagyon örültem ennek a sikernek, annak pedig még inkább, hogy előremutató, jó játékkal győzni. A negyeddöntőben Sebestova legnagyobb fegyvere az volt ellenem, hogy beljebb állt a pályán és sokkal gyorsabban jöttek a labdák, nem nagyon maradt időm gondolkodásra. És persze nem is hibázott. Az első szettett így magabiztosan nyerte, bár érzésre szorosabbnak tűnt a számszerű hat-egynél. A másodikban kiszámíthatatlanabbul játszottam, mert kicsit meghúzódott a hasfalam, s ezért néha alsó, pörgetett adogatásokkal kellett operálnom. Ez kizökkentette a ritmusából, így lett nagyon szoros a játszma. De nem éreztem azt, hogy sokkal jobb lenne nálam, ami tovább növelte az önbizalmamat, hiszen a cseh játékos végül simán nyerte a tornát is.

A Mihálka, Kálmán (balról jobbra) Alfa-s duó Mogyoródon juniortornát nyertA Mihálka, Kálmán (balról jobbra) Alfa-s duó Mogyoródon juniortornát nyert

Az Ivana Sebestova (WTA-745) elleni találkozó tehát leginkább a tapasztalatok miatt volt értékes Anna számára, hiszen a női tornákon akkor tud előrelépni, ha az ilyen szintű játékosokat le tudja majd győzni. Az Alfa-s teniszező szerint ellenfele mindkét oldalról nagyon jól ritörnözött, könnyű hibákat nem vétett, ellenfele minden mozdulatát figyelte, mindig tudta, éppen hol van a másik. Támadott, gyorsan belépett a pályára, és nagyon jó volt a lába.

− Szerencsére én is jól futok a pályán, a kondimmal nincs gond és fejben is egyre erősebb vagyok. Ezt az agresszív stílust mi is tanuljuk már, de még kell egy kis idő, hogy meccs közben is meg tudjuk valósítani. Nem tűnik elérhetetlennek a női mezőny, minél többet kell próbálkozni, az már most biztos, hogy jövőre az ideinél több felnőtt tornán fogunk indulni. Úgy gondolom, hogy szerencsés sorsolásom volt, minden jól alakult, ugyanakkor én is odatettem magamat és mindent megtettem a győzelmekért – tette hozzá Mihálka Anna, aki csapat- és párostársával Kálmán Lucával azért a jobb juniortornákon továbbra is indulni fog, hiszen korosztályos karrierjük befejezésekor azért szívesen részt vennének majd egy junior-Grand Slam-tornán. Igaz, addig még bőven van idejük.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline